8468 Kolontár, Kossuth L. u. 36.

Rólunk

Kérem, engedje meg, hogy néhány mondatban bemutassuk cégünk történetét, illetve hátterét.

Cégünk 2010-ben alakult, vezetői körének szakmai múltja azonban már több mint 10 évre tekint vissza. Fő tevékenységi körünkhöz tartoznak az egészségmegőrző termékek és textiláruk gyártása illetve forgalmazása, valamint kozmetikumok, étrendkiegészítők, háztartási és egyéb műszaki cikkek kis- és nagykereskedelme.

Annak érdekében, hogy a jelenlegi minőségi és mennyiségi elvárásoknak meg tudjunk felelni, kellő szakmai felkészültséggel és motivációval rendelkező kollégáinkkal együtt, egy több mint 1200 m2-es raktár, varroda és irodaépületben, összehangolt munkával és kellő precizitással várjuk vásárlóinkat.

Varrodai részlegünk ISO minősítése lehetővé tette, hogy ne csak a hazai és az Európai Unió tagállamain belüli piacon, hanem azon kívül is helyt tudjunk állni.

Kollégáink közt üdvözölhetünk olyan szakembereket, akik kellő rálátással segítik szakmai fejlődésünket ebben a nehéz üzleti életben. Ennek legfőbb bizonyítéka, hogy nyereségünket évről évre növelni tudtuk.
Termékcsoportjaink kialakításában nagy figyelmet szenteltünk a minőségre és a felhasználhatóságra.
Kérem, tekintse meg oldalunkat, és ha felkeltettük érdeklődését, forduljon hozzánk bizalommal, kollégáink készséggel állnak rendelkezésére.
Minőség – Megbízhatóság – Rugalmasság – Precizitás

Mivel foglalkozunk?

A WagnerHome egészségmegőrző termékek, elektronikai termékek, háztartási eszközök, szépségápoló termékek, valamint textiltermékek gyártásával és kereskedelmével, ezen belül pedig – szándékaink szerint egyre hangsúlyosabban – most már ezen termékek online kereskedelemével foglalkozik.

A WagnerHome története

A WagnerHome anyacége, a WPB TEX Kft. 2010-ban alakult. Kezdetben varrodai tevékenységgel foglalkoztunk, célunk pedig az volt, hogy megrendelőink legspeciálisabb igényeit is ki tudjuk elégíteni. 2013-ban egy új, nagyobb és korszerűbb gyártócsarnokot építettünk Kolontáron a megnövekedett igények kielégítésére.
Különösen büszkék vagyunk arra, hogy 2014 márciusában az ISO-minősítést is megszereztük, mely jól kifejezi minőség iránti elkötelezettségünket.
Termékeink olyannyira sikeresenek bizonyultak a vevők körében, hogy tovább tudtunk terjeszkedni, a varrodai tevékenységet természetesen továbbra is megtartva új területek felé vettük az irányt. Újabb és újabb egészségmergőrző és szépségápoló termékek, háztartási eszközök kerültek fel termékpalettánkra. Ma már nemcsak nem csak nagykereskedelemmel foglalkozunk, hiszen a viszonteladókon túl közvetlenül is el szeretnénk érni vásárlóinkat.
2015-ben érkezett el az a pont cégünk életében, hogy megnyitottuk webáruházunkat, ahol bárki könnyen és gyorsan hozzájuthat az egészsége megőrzése szempontjából fontos termékekhez, leírásokat olvashat róluk és kérheti szakértőink tanácsait a használatukkal kapcsolatban.
Reméljük, Önt is hamarosan vásárlóink között üdvözölhetjük!

Szeretném megvásárolni a terméket, mit kell tennem?

Fel